Vasútmodell turkáló

Nem is olyan régen egy szatyornyi modell bukkant elő, illetve került hozzám. Ezek a pillanatok mindig érdekesek, hiszen sosem tudhatja az ember, hogy milyen ritkaságok rejtőznek annak mélyén. Amiket találtam azokon én is meglepődtem, hiszen vasútmodellezésem hajnalán készítettem őket és már rég feledésbe merültek…

Nevén nevezve a gyereket két olyan Tadgs kocsi került a kezembe, amelyeket nagyon nagyon régen antikoltam és el is felejtettem, hogy ilyenek is készültek már. Az egyik a H-MÁV 31 55 082 4166-0-ás pályaszámú Tadgs gabonaszállító kocsija.

Ennek a modellnek a története, hogy egyik vasútmodellező barátunk a főnökének szeretett volna ajándékozni egy antikolt műtrágya szállító kocsit és az elkészült modell annyira megtetszett nekünk, hogy még 2 példány készült belőle. Mostani szememmel már egy picit máshogy csinálnám, de a történelmünkhöz ez is hozzátartozik ebben a formájában is.

A gabonás érdekességét az a számos lefolyás adja, amelyet egyenként kellett ráfesteni, hogy a kívánt hatást elérjem. Nem egyszerű munka, de valószínűleg egy új Roco, vagy Rivarossi modellt beáldozva fogok készíteni még egy példányt, hogy kipróbáljam megy e még ez a folyamat.🙂

A másik modell a GYSEV egyik 31 43 082 3005-6-os pályaszámú kocsija, melynek jellegzetességét a szürke tető adja. Őszintén megmondva ez akkor nem tetszett, mostanában már viszont egyre jobban, hiszen egy kis különlegesség a sok barna színezésű MÁV modell között.

Ennek a kocsinak az antikolása nem tartogat semmi meglepetést, azonban teljesen megfelel a “csak kicsit legyen koszos” kérésnek, amelyet őszintén megmondva nagyon nehéz produkálni. Ha már az ember hozzányúl egy modellhez és azt festék éri, akkor az már koszos lesz. Ha csak kevés festék éri, akkor meg a kívánt hatást nem lehet elérni. Ördögi kör. Ettől függetlenül ez a GYSEV modell így szép, ahogy van.🙂

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: